Összeveszett a szomszédjával, ezért áramot vezetett a kerítésébe egy zalai férfi

Ezzel egy 10 éves gyermek életét is veszélyeztette.

A magyarszerdahelyi vádlott 2014 óta hadakozik a szomszédjával. A vád szerint 2015. október 11-e előtt - pontosan meg nem határozható időpontban - lakóháza melléképületéből egy 220 V-ot meghaladó hálózati feszültségű konnektorból egy hosszabbítót vezetett ki. A kábel végét átalakította, s rákötötte a szomszéddal közös drótkerítésre, majd az egészet áram alá helyezte.

A szomszéd 2015. október 11-én reggel 7 után vette észre, hogy a kerítés több helyen „csillog”, ezután értesítette a rendőröket. A vádlott észrevette, hogy a rendőröket ezért megpróbálta lekötni a  kerítésről a vezetéket, erre viszont a rendőrök figyeltek fel.

Az ügyészségi vádirat szerint a kerítés megérintése akár halálos is lehetett volna, hiszen a kerítésbe vezetett 220 V feszültségű áram az emberi élet kioltására alkalmas. Arról, hogy a közös kerítés áram alatt van, a vádlott nem tájékoztatta sem a szomszédban lakó családot – melynek tagja egy 10 éves gyermek is -, sem saját hozzátartozóit.

A férfit most emberölés kísérletével vádolja a Zalaegerszegi Törvényszék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek