Egyet gyorsan szögezzünk le, aranysakálok élnek Magyarországon. A fajt, amit leginkább eddig afrikai természetfilmekből ismerünk, úgy nagyjából a balkáni háború ideje óta látnak ismételten rendszeresen az ország határain belül is. Nem új, invazív fajról van szó, a sakál ugyanis nagyjából az első világháború idejéig volt megtalálható nálunk is, majd úgy tűnt, hogy a módszeres irtás következtében kihalt Magyarországon.
Visít, mint a fába szorult féreg
A fenti közmondás is a sakálra utal, amelynek népies neve a toportyánféreg volt. A fa pedig a csapdát jelentette. Innen pedig már nem nehéz összerakni a többit, hogy a csapdába esett állat kínkeserves sírását idézi fel a magyar mondás.
Veszélyes vagy nem veszélyes?
Az elmúlt hetekben több országos lap is foglalkozott az aranysakálok kérdésével. A megjelent cikkekben vadászokat kérdeztek meg az újságírók, akik arról beszéltek, hogy az aranysakál csak falkában nagyon bátor állat, amúgy nem menekül tőle se a szarvas, se az őz, de még a vaddisznó se. És szó esett embertámadásokról is. A WWF egy ma délelőtt kiadott közleményében reagált az elmúlt hét sakállejárató kampányára.
A pandás természetvédő egyesület azt hangsúlyozza, hogy sakál megjelenése és újbóli megtelepedése természetes folyamat. A rókánál alig nagyobb termetű, mintegy 10-12 kilogramm tömegű ragadozó elsősorban kisebb emlősökkel – köztük pockokkal, elhullott állatokkal – táplálkozik, így fontos szerepe van a természeti tájak egészségi állapotának megőrzésében.
Túl sok az őz
A WWF fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a sajtóban megjelent hírek és vélemények ellenére a sakálok hatása a nagyvad fajokra, tehát az őzre, a szarvasra és a vaddisznóra minimális, mivel legfeljebb a fiatal egyedeket képesek elejteni. Valós tény ugyanakkor, hogy a Kárpát-medencében e három patás vadfaj részben éppen a ragadozók kipusztítása miatt szaporodott túl, ami mára elviselhetetlenné tette a mezőgazdasági és az erdei vadkárt. Növekszik a közúti vadbalesetek száma, és a kullancsfertőzések gyakorisága is a szoros kapcsolatban áll a patások állományának nagyságával. A magas vadlétszám fenntartásában ugyanakkor a műkedvelő vadászokból élő vadásztársaságok érdekeltek, ezért a vadállomány elhanyagolható mértékű csökkentése is a ragadozókkal szembeni haragot táplálja.
Meg kell tanulni újra együtt élni a ragadozókkal
A WWF Magyarország álláspontja szerint újra meg kell tanulni együtt élni a ragadozókkal, szükség esetén a jelenleginél szakszerűbb védelmet biztosítva a háziállatoknak is. A hazánkba visszatérő ragadozók kutatása szintén elengedhetetlen, mivel kezelési terveket csak erre alapozva lehet készíteni. Megfelelő válaszlépéseket kell kidolgozni e fajok visszatérésére vonatkozóan, és értékelni, hogy jelenlétük segíti természeti környezetünk megújulását. Szükség esetén kompenzációs intézkedéseket kell bevezetni, ha a károkozásuk nem hárítható el másképp.
Oktalan üldözésük és a róluk szóló, sok esetben valótlant állító rémhírek terjesztése azonban semmiképpen sem járható út!
– mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.