Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában említette meg, hogy a kormány újabb élelmiszerekre tervezi kiterjeszteni az árstopot.
Mint ismert, februárban lett hatósági áras a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej. Ezek körét bővítheti a kormány.
Az Index járt utána, melyik árucikkek jöhetnek szóba. Az ágazati szereplők szerint a legvalószínűbb, hogy a tojás és a burgonya kerülhet fel várhatóan a hatósági áras listára. Többen megemlítették a trappista sajtot is. Az is elhangzott, hogy az eddigi kormányzati logikát követve lehetséges olyan alapvető élelmiszerekre is kiterjeszteni az intézkedést, mint a kenyér, a száraztészta vagy akár a rizs.
A szakemberek azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a lépés egyetlen kedvezményezettje a lakosság, a piaci folyamatok mesterséges szabályozása, az ársapka azonban további jelentős károkat okoz a gyártóknak és a kereskedőknek egyaránt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!