Ásványvizet kínál a GYSEV, van akinek még ez sem tetszik

A napok óta tartó, de némileg már csökkenő hőség hatásának ellensúlyozására ásványvizet mér a GYSEV a nagyobb forgalmú vasútállomásokon.

A szombathelyi pályaudvar utasforgalmi csarnokába is kikerült az asztalka, rajta szénsavas és szénsavmentes ásványvizekkel, s a felirat, miszerint a nagy hőségre tekintettel 10 és 18 óra között térítésmentesen lehet ásványvizet fogyasztani - s hogy azok valóban hidegek legyenek, arról a kis hűtő gondoskodik. Mint megtudtuk, nagy az igény az ingyenes hűsítő folyadékra, különösen délután kettő és négy óra után kell a műanyag poharakat megtölteni, s gyakran van szükség utánpótlásra.

Nyugat.hu

A legtöbben meg is elégszenek egy pohárkával, de nem is Magyarország lenne a helyszín, ha nem volna, aki telhetetlenséggel próbálja megölni a kezdeményezés lelkét: az első utas, akinek a pohár ásványvizet kínálták, sértődötten távozott, mivel ő egy egész flakonra számított (bizonyára elfelejtette, hogy ásványvizet árusító boltok is vannak).

Az akció addig tart, amíg a kánikulai időjárás, a hőségriadó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód