A zöld-fehér aszfalt miatt csúszkálunk a körforgalomban?

Keressük a Savaria Plaza melletti körforgalom rejtélyének megoldását. Most arra gyanakszunk, hogy az aszfalt összetételével lehet a gond.

Tömegével kaptuk a hozzászólásokat és leveleket a pláza melletti körforgalom csúszóssága A legcsúszósabb szombathelyi körforgalmak 2014. January 22. 21:21 ügyében. Mi először a lecsapódó párára tippeltünk, de amikor kiderült, hogy nem csak a Perint melletti körforgalmak csúsznak, ezt elvetettük, vagy legalábbis úgy látjuk, nem csak ez a probléma.

Az olvasók szerint olajfoltok, por, túlzott igénybevétel miatti kopás (fényesedés), valamint az aszfalt eltérő összetétele is állhat a jelenség mögött. De ami ennél is megdöbbentőbb volt, hogy hány olvasónknak voltak már hajmeresztő, baleset-közeli élményei az érintett körfogalmakban, ami egyáltalán nem töltött el minket megnyugvással.

A hivataloknál kérdezősködve egyelőre nem találtunk illetékes szakembert a témában. A SZOVA-t többször is kérdeztük, de kiderült, hogy hozzájuk még nem érkezett ilyen panasz sem a város, sem a lakosság részéről, és azt is megjegyezték, hogy az út üzemeltetője a szombathelyi önkormányzat, így kérdéseinket oda is elküldtük. Most várjuk a hivatalos válaszokat, de addig is visszatérünk a találgatásokhoz, mert a kérdés nem hagy minket nyugodni.

Csúszós körforgalom a pláza mellett
A hírhedten csúszós körforgalom
BZ

Hali körforgalom - avagy a zöld-fehér rejtély

Mint már említettük, a hozzászólások között néhányan az aszfalt összetételét említették, mint okot. Egyesek zöld, mások pedig fehér aszfaltot látnak. Ez tűnik számunkra is a legvalószínűbb megoldásnak, s mi is megnéztük az érintett körforgalmakat újra, melyeknél látszik, hogy világosabbak, viszont állítólag napfényben kifejezetten zöldes árnyalatúak.

A fehér aszfaltról pedig azt olvastuk, hogy összetételét tekintve betonhoz hasonló vagy azzal kevert, könnyen fényesedik, ezáltal csúszóssá válik, általában mellékutakon alkalmazzák.

Ilyen a fehér aszfalt
revomag.hu

A zöld aszfalt visszatérve: erről tudni kell, hogy több fajtája is létezik. A zöldes színt az antigorit tartalom okozza, emiatt csillog zöldes színben, amikor napfény éri. Száraz állapotában is jobban csúszik, mint az átlagos aszfalt, de ha nedvesség éri, akkor válik igazán csak koripályává. Kőszeg és Horvátzsidány közt is ilyen volt az út, sok-sok baleset után végül lecserélték a kopóréteget az úton.

Csúszós körforgalom a pláza mellett
Tessék kicsit lassabban hajtani, még száraz időben is!
BZ

Azt is megkaptuk levélben, hogy a zöld aszfaltnak olcsóbb is az előállítása, és persze gyengébb a minősége. Balesetveszélyessége miatt néhány éve tiltott a használata, de a mai napig számtalan útszakaszon találkozni vele. Csúszik még a Stromfeld melletti "metrós" körforgalom is, pláne ha az áruház felől közelítik meg azt nagyobb sebességgel.

Az igazi zöld aszfalt a magyaroknak nem kell?

Hivatalosan egyébként zöld aszfaltként a 2005-ben feltalált francia LEA-t (Low Energy Asphalt) említik, amely attól zöld, hogy előállítása ötven százalékkal kevesebb energiát igényel. Továbbá 50-60 százalékkal kevesebb széndioxid és bitumengőz kibocsátásával jár a gyártása, minősége jobb, mint a hagyományos aszfalté, nedves időben is jól használható. Az bizonyos, hogy nem ilyen aszfalt van a szombathelyi körforgalomban, mert Magyarországon nem alkalmazható, meg fognak lepődni, hogy miért nem.

Bár sok országban előszeretettel alkalmazzák az LEA-t, és Magyarországon a szabályok engednék, de a közbeszerzési eljárásokat nem úgy fogalmazzák meg, hogy alkalmazni lehessen. Mindez azért van, mert a pályázatok műszaki specifikációja nem ismeri a “mérsékelten meleg aszfalt” fogalmát. Emiatt még 2013 májusában sem volt használható Magyarországon, de miért is akarnánk használni a munkahelyi egészségvédelmi szempontból is sokkal jobban vizsgázó aszfaltot? Egy tavalyi cikk szerint Magyarországon csak a Duna Aszfalt képes előállítani az LEA-t.

A történet mindenesetre itt még nem ért véget, amennyiben hivatalos válaszokat is kapunk, folytatjuk. És továbbra is várjuk az Önök tippjeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A legcsúszósabb szombathelyi körforgalmak

Csúsznak a körforgalmak a Körmendi úton. Szerintünk a Perint a ludas, Önök szerint?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet