Fihn, aki vasárnap vette át a Nobel-békedíjat az általa vezetett szervezet, az ICAN munkájáért, ami a világ nukleáris fegyverarzenáljának végérvényes felszámolásán dolgozik, arra figyelmeztetett az oslói ceremónián: milliók halála múlhat egy bepánikolós pillanaton, amikor valakiben elpattan egy ideg. Hozzátette: annak a kockázata, hogy valaki az atomfegyverhez nyúl,
ma magasabb, mint mint a hidegháború időszakában.
Szavai nyilván az Észak-Korea felől érezhető, sosem látott mértékű feszültség tükrében kapnak igazi jelentőséget. Egyébként elvitte magával Setsuko Thurlow Hiroshima-túlélőt és ICAN-kampányarcot, aki elmondta: 13 éves volt, amikor ledobták az atombombát, és végignézte, ahogyan osztálytársai a teremben elveszítik végtagjaikat, ahogyan pár pillanat leforgása alatt hús és bőr lógott a csontjaikról.
Thurlow hozzátette még, hogy nem csak diáktársai közül élték túl csak kevesen a szörnyű támadást, de négyéves unokaöccse is szénné égett, aki ma mindazokat a gyerekeket juttatja az eszébe, akik a nukleáris fenyegetés árnyékában élnek.
Nem tolerálhatjuk tovább ezt az őrületet
- mondta.Az ICAN egyébként egy egyezményt kezdett kidolgozni az atomfegyverek felszámolása kapcsán, de szomorú tapasztalat volt számukra, hogy épp az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó, nagyhatalmú tagja, az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Kína és Oroszország például nem voltak hajlandók részt venni a tárgyalásokon.