Augusztus 20-án Budapesten lesz? Már szombattól programozhat

Mindjárt nyílik a Magyar Ízek Utcája a budai Várban.

Már szombaton megnyílik a Magyar Ízek Utcája, a budai Várban mindhárom nap koncertekkel, programokkal várják az érdeklődőket. Augusztus 20-án a hagyományok szerint a zászlófelvonással, majd a honvédtisztavatással kezdődnek az ünnepségek. Délután a szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre, majd az esti tűzijátékra várnak - adja hírül az MTI.

Szombaton a Magyar Ízek Utcájában mutatják be egyebek mellett az ország tortáját és az ország cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyeret is meg lehet majd kóstolni. A Várkert Bazárnál felállított színpadon mindhárom napon több fellépő tart koncertet.

Ünnepi tűzijáték a Duna felett augusztus 20-án
Koszticsák Szilárd/MTI

Vasárnap este a Gellért-szobornál mások mellett a Tankcsapda is fellép.

Augusztus 20-án, hétfőn a programok a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából átadja a Külhoni Magyarságért Díjakat az Országházban.

Szintén a Parlamentnél, a Dunán idén is lesz légi- és vízi parádé.

Déltől este 7-ig ingyenesen lesz látogatható a Szent Korona a Parlamentben.

Délután idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet. A Mária Rádió szerkesztősége elől 13 órakor több ezer ember zarándokol át gyalog a Szent István-bazilika elé. A zarándoklatot a Váci úton, a Nyugati téri felüljárón, a bazilika hátoldala felől érkezve Székely János püspök vezeti. Népviseletben lesznek a Böjte Csaba ferences szerzetes árvaházában nevelkedő gyerekek, székelyföldi zarándokcsoportok, délvidékiek, kárpátaljaiak, felvidékiek és cigányok.

Augusztus 20-án a fővárosi programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja. Mozgáskorlátozott emberek az Olimpiai parknál lévő rakparti részen tekinthetik meg a tűzijátékot. A szervezők azt javasolják, hogy az érdeklődők a Lánchíd és a Margit híd közötti partszakaszról, valamint a Margit hídról nézzék a tűzijátékot.

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért most is az operatív törzs felel. A törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő, tagjai mások mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, a Terrorelhárítás Központ, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői.

Az augusztus 20-ai programok részletesen megtekinthetők a kormány honlapján (www.kormany.hu).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló