Ugyan 2010 január elseje óta már eddig is lehetséges volt Ausztriában, hogy a meleg szerelmespárok papíron is hivatalossá tegyék a kapcsolatukat, az önkormányzat szignójával, ez azért nem volt egyenértékű a házassággal.
Ez a helyzet 2019-től megváltozik: a szomszédos ország Alkotmánybírósága kedden kimondta, hogy házasodhatnak az azonos nemű párok. Az indoklás szerint ők eddig diszkriminálva voltak a legszentebb életközösségből, ezért úgy döntöttek, 2019-től automatikusan felemelik törvényileg ezt a sorompót.
Feltéve, ha nem előzi be őket a kormány, és emeli fel még hamarabb.
(via Independent)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!