Ausztriából csak négy naposnál nem régebbi koronavírus-teszttel lehet hazajönni

Ez hangzott el az Operatív Törzs mai tájékoztatóján, és az is, hogy június 20-án érhet véget a különleges jogrend.
Az országgyűlés június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszüntetéséről, az egészségügyi járványhelyzet viszont ezt követően is marad. Június 20-án érhet véget a különleges jogrend, nyithatnak a színházak, mozik fürdők, a vásárlási sávok maradnak - tette hozzá Kiss Róbert alezredes.

Az is kiderült, hogy Ausztriába szabadon lehet járni, de négy naposnál nem régebbi negatív koronavírus teszttel lehet csak hazajönni, különben hatósági karanténba kerül a hazatérő.

Újságírói kérdésre válaszolva Kiss elmondta, hogy folyamatosak a tárgyalások a nyaralásból hazatérők karanténja kapcsán. A Szerb és Szlovén köztársaságból belépők már nem kerülnek karanténba, de olyamatosan figyelik a helyzetet, a megfelelő időpontban hoznak megfelelő döntéseket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek