„Zölden Suliba!” címmel „iskolákon átívelő programot” hirdetett Szombathely nemrég megválasztott diákönkormányzata június 10-ére, péntekre.
Az akcióval arra szeretnék rábírni a város diákságát, hogy ezen a napon válasszanak környezetbarát közlekedési módokat, és ne üljenek autóba. Aki végül az alternatívák mellett dönt, és mindezt meg is osztja a közösségi médiában, páros mozijegyet nyerhet.
Az esemény népszerűsítésére a DÖK készített egy videót is, amelyben ismert szombathelyiek szólalnak meg az ügy mellett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!