Az MNB szerint az árstop nem segített letörni az inflációt

A hatósági áras élelmiszereken elszenvedett veszteségeiket a vállalatok más termékek megdrágításával kompenzálták.

„A hazai élelmiszerinfláció mögött meghúzódó tényezők” című, szerdán publikált tanulmányában a Magyar Nemzeti Bank megállapította: „Az ársapkák nem segítették az élelmiszerinfláció visszafogását” - számolt be róla a Telex.

Matolcsyék elemzésükben arra jutottak, hogy az árstop ideje alatt valójában az ársapkák „piactorzító hatásai kerültek előtérbe”, ezáltal nőtt a hazai és a régiós élelmiszer-infláció különbsége. Az árfigyelő rendszer bevezetését azonban sikeresebbnek ítélte az MNB, amely erősítette a vállalatok közötti versenyt, érdemben segítve az élelmiszer-infláció letörését.

A jegybank szerint azért fulladt kudarcba az árstop, mert a hatósági áras élelmiszereken elszenvedett veszteségeiket a vállalatok más termékek megdrágításával kompenzálták.

Az MNB tanulmánya szerint inflációgerjesztő hatása volt még a kiskereskedelemre kivetett különadónak is, de szintén gerjesztette a pénzromlást a forintárfolyam esése, mert annak hatását a koronavírus-járványt követő keresletnövekedés időszakában „könnyebben tudták érvényesíteni” a vállalatok.

Megjegyezték, az áremelkedések miatt visszaesett a fogyasztás, ami végső soron csökkentette az inflációt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság