Az olasz U21-esek egy félidő alatt kiütötték a magyar focistákat

Bár igaz nem volt tétje a mérkőzésnek.

A olasz U21-es labdarúgó-válogatott kiütéses, 6-2-es győzelmet aratott a magyar korosztályos csapat felett a Szusza Ferenc Stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen - tudósít az MTI.

A törökök elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőre készülő hazai gárda nagyon gyengén kezdte a mérkőzést, s az első félidőben szinte pályán sem volt. A magyar játékosok tempóban és agresszivitásban sem tudták felvenni a versenyt riválisukkal, akiknek fölényéről mindent elmond, hogy 45 perc alatt 19-szer lőttek kapura, s öt gólt szereztek.

Szoboszlai Dominik szökik meg az olasz Alessandro Murgia mellett
MTI/Kovács Tamás

A nyomasztóan egyhangú első játékrész után a magyar csapat harcosabban jött ki a pályára, a második félidőben sokkal bátrabban és elszántabban küzdött. Michael Boris együttese így elkerülte a még nagyobb arányú vereséget, sőt az olaszok egy góljával szemben - a diósgyőri Makrai Gábor révén - kétszer is eredményes volt, így "csak" négy góllal kapott ki.

A magyar csapat kedden 17 órától Isztambulban csap össze a török együttessel az Eb-selejtező második fordulójában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek