Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint a kormány retorikája majdnem nyíltan oroszbarát

Sérelmezi, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának.

Nagyon éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes - hívta fel a figyelmet a Telex apolitikus Facebook-bejegyzésére hivatkozva. Ebből kiderül, hogy sérelmezi, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának.

Mint írta, Magyarország nem támogatja a szankciókat, nem szállítanak fegyvereket, nem engedik a más országokból érkező fegyverszállítmányok tranzitját, gyakorlatilag mindenre nemet mondanak. Szerinte emiatt a hivatalos budapesti retorikát nagyon kevés dolog különbözteti meg a nyíltan oroszbarát állásponttól.

Az okok kapcsán felvetett néhány lehetőséget, így például azt, hogy talán kedvezményesen akarnak orosz gázt kapni, esetleg Kárpátaljáról álmodoznak. Mindenesetre szerinte Magyarországnak ebben a civilizációs összecsapásban most a jó és civilizált oldalra kellene állnia, nem úgy, mint a II. világháborúban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet