Az üzemanyagok adójának emelésére készül a kormány

Túl alacsonyak az olajárak.

A koronavírus-járvány kevéske pozitív hatása közül az egyik az üzemanyagok olcsóbbá válása volt. A nálunk irányadó Brent típusú olaj most hordónként 42 dollárba kerül, de volt, hogy idén közel 69 dollárt is kellett fizetni a termékért. A járvány azonban közbeszólt, a piac összerogyott, ezért a tavasz során ahhoz kellett hozzászoknunk, hogy 50 dollár alatt ragadt az olaj hordónkénti ellenértéke. - írja az mfor.hu].

Ezt követte a benzin ára is: jelenleg a 95-ös benzin átlagosan 341 forintba, a 98-as benzin átlagosan 357 forintba kerül, míg a gázolajért 351 forintot kell fizetni. Miközben az év elején még több mint 410 forintot is kellett fizetni egy liter 98-as üzemanyagért a kutakon, míg a 95-ért is ki kellett perkálni 400 forintot. Igaz, az elmúlt hetekben volt arra példa, hogy 300 forintos átlagárakkal találkoztak az autósok.

Pénznyelő
Józing Antal

A benzin árát azonban nem csak az olajpiac alakulása befolyásolja. Az állam az adókon keresztül érdemben tud hatni az árakra. A jövedéki adó egy fix tétel, amelyet az olajár szerint határoznak meg. Amennyiben az olaj negyedéves hordónkénti átlagos jegyzésára 50 dollár felett marad, akkor a benzin literje után 120 forint, a gázolaj után 110,35 forint jövedéki adót kell fizetni. Amennyiben 50 dollár alá kerül az átlagár, akkor az adó viszont emelkedik: 5, illetve 10 forinttal.

Az állam tehát az adók automatikus emelésével nem engedi maradéktalanul átgyűrűzni az olajár csökkenését az üzemanyagárakon. Az idei első negyedévben erre a korrekcióra még nem volt szükség, de a második negyedéves folyamatok alapján a következő alkalommal már sor kerülhet erre a lépésre.

A kormány a 2021-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban az inflációs kilátások taglalásakor kifejti, hogy "az adóváltozás részben továbbra is a dohánytermékek jövedéki adójának uniós szinthez történő közelítéséhez köthető, de jelentős hatás, hogy az alacsony olajárak miatt várhatóan a járműüzemanyagok jövedéki adója is emelkedik majd."

A kormány tehát adóemelésre készül a második negyedévet követően, amire a hatályos modell alapján megvan a felhatalmazása. A fix összegű jövedéki adó változása egyben a szintén a benzinárra rakodó 27 százalékos áfa összegét is emelni fogja. - vonja le a következtetést a portál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság