„Azonosítatlan repülőeszközt” jelzett a Honvédség radarja május 3-án, kedden késő este, ezért a Magyar Honvédség légvédelmi szolgálata riasztást adott ki, és felszállást rendelt el a Légvédelmi Készenléti Szolgálatban lévő vadászgép számára - írta közleményben a Honvédelmi Minisztérium.
A közlemény szerint a radarok este tíz óra körül észlelték a jelet a keleti országrész határmenti térségében.
Hozzátették,hogy „az érintett légtér ellenőrzése során repülőeszközt nem találtak, de a gép légtérfelügyelet céljából egy ideig még a térségben maradt, majd visszatért a kecskeméti bázisra”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!