A Borok utcájából nem elég - afterparty a Témaparkban

Hétvégén nyílik Bacchus kertje, mert a Borok utcájából négy nap nem elég. Újabb helyi programsorozat van láthatáron?

Tíz éve alapították a Savaria Karnevált szervező alapítványt, a történelmi fesztivál sikerén felbuzdulva új rendezvénysorozatba vágják a fejszéjüket, a bor szerelmeseit akarják a tervek szerint évente kétszer a Ferences kertbe csalogatni. Mérei Tamás a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy: A Borok utcájából nem elég. Ez egyfajta after party - felkeresték tehát az Európai Borlovagrendet is, és a szüreti időszakban csalogatják az embereket különféle programokkal, zenétől a stand up comedy-ig, s természetesen borral, pálinkával, különféle ételekkel.

Mérei Tamás, Szommer Ildikó és Pammer István
Garai Antal Atom

Szommer Ildikó is egyfajta karneváli levezetőként definiálta a rendezvényt, s hozzátette, hogy nagyon sok borszerető ember lakik a városban, s nem titok, hogy egy ilyen rendezvénnyel az egyébként áprilistól októberig nyitva tartó történelmi témaparkot is népszerűsítik. A belépőjegy ezer forint lesz, ami mellé egy kristálypoharat kapnak majd ajándékba. Eső esetén sem lesz gond, a színpad és a terület egy része fedett lesz, tehát a programokat megtartják, ha nagy hideg lesz, akkor pedig forralt bor is készülhet akár.

Jellemzően a közelből hívtak bortermelőket, de lesznek itt a Balatonról és Egerből is. Szőlőpréselésre is lesz lehetőség, így a gyerekek majd ihatnak mustot, a részletes programot lentebb olvashatják. A sajtótájékoztatón Pammer István, az Európai Borlovagrend magyarországi konzulja üdvözölte a kezdeményezést, rendjük idén tíz éves, jubileumukat a Bacchus kertjében ülik majd. Mérei azt mondta, ha sikeres lesz, akkor tavasszal is megrendezik, egy hagyományteremtő borünnepet szeretnének.

Borünnep a hétvégén
Garai Antal Atom

Színpadi programok

Szeptember 20. péntek
16.00-tól Kapunyitás és verkli muzsika a Thököly u. bejáratnál – Horváth Zsolt verklis
17.00 Boglya Együttes és néptáncosok
17.45 Megnyitó (dr. Puskás Tivadar polgármester)
18.00 Timi & Hot Stuff
21.00 Hot Jazz Band

Szeptember 21. szombat
14.00 Koprive tamburazenekar
15.00 Peltzer Géza
16.00 Badár Sándor - Nyílik a borvirág
17.30 Peltzer Géza és Korponay Zsófia
19.30 Koprive tamburazenekar
21.00 Parno Graszt
22.30 BE-JÓ Tűztáncosok

Egész napos programok

A programok mellett közel 20 borászat kínálja kiváló borait, de nem kell nélkülözni a finom pálinkákat, és a gasztronómiai csemegéket sem. Tiszteletüket teszik az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa Szombathelyi Legátusának tagjai.
A rendezvényre érkezők az antik „játszópark” eszközein keresztül testközelből megismerkedhetnek egy kis történelemmel, valamint más tradíciókkal is.
A fémöntő műhelyben pedig mindenki megöntheti a maga kis Bacchus szobrát, vagy más emléktárgyat.

Belépőjegy: 1000 Ft (ami tartalmazza a kristály kóstolópohár árát is)
Kedvezményes belépőjegy 6-18 éves korig: 500 Ft

Nyitva tartás:
Szeptember 20. péntek: 16.00-23.00 óráig
Szeptember 21. szombat: 12.00-23.00 óráig

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló