A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, ezzel hét pont előnyre tett szert az összetettben a most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.
A 29 éves Vettel az idén másodszor, pályafutása során pedig 44. alkalommal nyert F1-es futamot, Bahreinben harmadszor diadalmaskodott.A harmadik helyen a pole pozícióból karrierje során először rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt.
A vb két hét múlva, az Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!