Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden Strasbourgban kimondta: a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát, ugyanis idő előtt szüntették meg a jogviszonyát, mégpedig azért, mert kifogásolta az Orbán-kormány egyes törvényeit.
Baka vagyoni kártérítést is kért, ennek összegéről még nem döntött a bíróság. A kormánynak és Bakának az ítélet véglegessé válásától számítva három hónapja van, hogy megegyezzen. Ennek hiányában a bíróság dönt majd a kártérítés pontos összegéről. Baka az elmaradt bére és más jogcímek alapján 224 millió forint vagyoni és 6 millió forint nem vagyoni kártérítést kért, valamint 46 millió forint ügyvédi munkadíjat - írja az Index.
Baka, mint ismert, több törvényt is kifogásolt, vagy támadott meg az Alkotmánybíróság előtt: például azt, hogy kiemelt ügyekben 72 helyett 120 óráig tarthasson fogva a rendőrség valakit bírói határozat nélkül, vagy a bírók korai nyugdíjazását, ami ellen nyílt levélben tiltakozott a többi magyar bíróval együtt, mert szerintük az politikai támadás volt a függetlenségük ellen.
A még részletesebb történet ebben a cikkben olvasható.