Persze, fontos ez a nyugatról exportált dalverseny, amelynek feelingje mindig szoros szellemi közelséget élvezett az NDK-ás Zenés ajándékkosárral, talán csak diszkógömbök cserélődtek le modern, digitális fénytechnikára. Mindenesetre a pop ipar legprosztóbb tévés műfaja a táncdal, amit soha nem néznék meg, ha nem hatalmaskodna felettem kegyetlen főszerkesztőm.
Aki megnyeri ezt a nemzeti szimpátián alapuló versenyt, az nagy csapást hoz hazájára, mert a következő évben az ő országa lesz a házigazda. Mi, magyarok, persze, ravaszak vagyunk, mint a róka, mert bár kétségtelenül nemzetközi vizeken söpör a gyermeki bájjal – mások szerint idiotizmussal – megáldott Alex, a verseny közben sem gondolom, hogy leverünk mindenkit. Bár, lehet, hogy puritán korszak kezdődik a popbizniszben, amely hazavágja a Madonna típusú show-műsorokat.
Van bennem bizonytalanság bőven, mert most, Malmőben sikerült Alexnek a leghamisabban elénekelnie e dalt kedvesének – talán kevés volt a felkészülési idő a begyakorlására, a szöveg és a zene is bonyolult szekvenciákon nyugszik – mindenesetre szép új világunkban ez a nüansznyi hiba, a hang már rég nem számít. Ellenben a szövegben fantasztikusan magabiztosnak tűnik Tamás, nem beszélve az autentikus kiejtéséről, vagyis most is jó volt Malmőben magyarnak lenni.
Azért nem volt egyedül a magyar fiú a lúzerek nemzetközi seregszemléjén. A román Cezar eunuchkoktól is megirigyelt falzett hangján oly szépen üvöltözött, hogy eszembe jutott róla a csodálatos Klaus Nomi. Kár, hogy meghalt, mert ilyenkor jönnek azok, akik szeretnének a helyére lépni (közel harminc éve próbálnak Freddie Mercury helyére lépni, nálunk Zámbó Imre az etalon).
Ebből a szempontból is nyerő a magyar fiú, hisz az ő hangját mindenki képes utánozni, vagyis semmi értelme másolni őt. Ennek ellenére Orbán tévéje legalább egy óra kis színeset nyomott ByeAlexről, ami azért is volt szakmai bravúr, mert nem volt benne tíz percnél több. De ezt is megoldották a vízben azonnal oldódó Bagi és Nacsáva, térdemet vertem, könnyeim hullottak, mennyire viccesek ezek a srácok. Nacsa például tök úgy nézett ki, mint Alex, nem tudom, hogy csinálja?
Érdekes módon nem a dalverseny volt a legunalmasabb pillanatai az estének, hanem amikor beszélgetni kezdett a műsorvezetővel Wolf Kati és a NOX énekese, akinek nem jegyeztem meg a nevét, és talán már nem is fogom. Mindenesetre Szilvi öt percenként megjegyezte, hogy a nagy színpadon óriási a nyomás. Már Wolfnak is kezdett kellemetlen lenni ez a semmitmondás, de jól nevelt magyar anyaként hozzászürkült. Amitől féltem, kimondták, ez bizony az ország kulturális képviseletét jelenti a világ előtt. Oké, a bolgár csaj is úgy nézett ki a ruhájában, mint egy összekapart sopszka saláta, de azért az ő tejszínébe belenyalnék. Vajon, most tényleg azt hiszik a világ népei, hogy a magyarok meg olyanok, mint ez a sapkás, zoknis fiú szakállal? Baj ez? Nem, hisz lúzernek lenni is kiválasztottságot jelent.
Az én nagypapás, konzervatív ízlésemnek a máltai srác, Gianluca felelt meg a legjobban, határozottan zenének éreztem, könnyedén és tisztán szólt, apró Manu Chao beütésekkel, mindenesetre nem fájt. A döntőben szorítok a mi fiúnknak. Ha most nem lesz hamis, jelentősen növekednek az esélyei. Persze, most is meghívom a gonosz barátaim, hogy szenvedélyesen szavazzunk arról, mit is csinálnánk a dögös énekesnőkkel egy lakatlan szigeten, ahol nincs rendőrség, és még az Isten se lát?
