Alapvető elősztori: a két filmes fejében 2011-ben rügyezett ki a Kodály Method nevű projekt gondolata, aminek lényege az volt, hogy különleges helyszíneken és szituációkban és mozgásokkal, élőben forgassanak le egy-egy klipet jóféle zenekaroknak. Amiket ők is szeretnek.
Tizenegy ilyen alkotás született, amik az internetre ingyen feltöltve derekas hullámokat vetettek főleg a budapesti szubkultúrákban, de bárki által értelmezhetőek, ezért itt máris meg lehet nézni az összeset, ha valaki lemaradt volna róluk. Az Akkezdet Phiaitól a Volkova Sistersig, a Zagartól a szombathelyi származású Elefántig tekinthetünk meg kifejezetten rájuk szabott, nem mindennapi képsorokat. A srácok azonban úgy érezték, kicsit megfáradt a formula, ezért le kéne zárni életüknek ezt a szakaszát - viszont akkor azt egy nagyjátékfilmmel kéne. És akkor már nem Budapesten, hanem mindenki kedvenc állóvizénél. Ez lett a Balaton Method, ez itt fent az előzetese, ez meg az interjúnk a rendezőkkel.
- Amikor elkezdtétek a Kodály Methodot úgy két éve, gondoltátok volna, hogy ekkora kifutása lesz? Hogy hamarosan már a Quimbyt instruáljatok egy egészestés film okán?
Szimler Bálint: - Egyáltalán nem. A Kodály Method eleve tök véletlenül indult abból, hogy a Marci forgatott egy klipet, amit élőben vettek fel. Kitaláltuk, hogy ezt lehetne folytatni, aztán lassan kinőtte magát. De Visszanézve így négy évvel később, nem volt egy csillagászatian briliáns ötlet, csak éppen akkor valamit nagyon eltalált.
Rév Marcell: - Egyszerre rögzíteni képet és hangot már nem kuriózum, mindenki látott már ilyet. De ha ezen belül mai vizuális és popkultura-befogadói igények fölé tud menni az ember, akkor működhet. Ezt próbáltuk meg, egyúttal pedig méltóképpen lezárni ezt a Kodály Method-fejezetet az életünkben. Igaz, nem gondoltuk, hogy ilyen irdatlan meló lesz.
- Ez mit jelent? Mekkora energiákat kellett ahhoz képest megmozgatnotok, mint amennyivel számoltatok?
RM: - A tízszeresét körülbelül.
SZB: - Az Indiegogón, közösségi finanszírozással indítottuk be a projektet, ahol hárommillió forintnak megfelelő eurót lőttünk be, ami afféle kérdésfeltevés volt, hogy érdekelheti-e ez az embereket. És nyilván számoltunk azzal is, hogy a kampány sikere hozhat be később szponzorokat is. Azt a pontot volt nehéz eldönteni, hogy na, akkor most kezdjünk forgatni, nem lehetett tudni, mennyi pénzből lehet ennek nekiveselkedni. De aztán amikor megnyomtuk a gombot, elindult felfelé a projekt.
- Egyébként a közösségi finanszírozástól, mint formulától nem féltetek? Hiszen itthon egy szűk fiatal réteget leszámítva még nem annyira elterjedt, hogy online úton támogassunk meg nekünk rokonszenves projekteket. Nem tartottatok tőle, hogy itt elvérzik a dolog?
RM: - Az tény, hogy míg az internetes vásárlásnak lassan már van kultúrája, annak, hogy valamihez hozzájárultál és az megvalósul, te pedig érzed, hogy ez látványosan javítja a te életedet, mert a körülötted lévő dolgok így épültek fel, ha nem is éppen a te, hanem a melletted ülő pénzéből, na ez még nincs meg. Pont úgy, ahogy a tudatos vásárlás sincs. Ebben az országban még nem terjedt az el, hogy ha bemész ebbe vagy abba a boltba, azzal támogatsz valamit. Egy vállalkozót, egy céget.
SZB: - A döntés tudatossága, a közösségi felelősségvállalás, az nagyon hiányzik még a fejekből. De azzal is tisztában voltunk, hogy az az összeg, amit mi itt megpályáztunk, közel sem elég egy ekkora ívű filmre, inkább azzal számoltunk, hogy majd szép kis port kavar.
- A kampány végül sikerült és a film is elkészült. Úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettétek volna?
SZB: - Dehogy. Viszont ahhoz képest, mekkora büdzséből hoztuk össze, egészen elképesztően nagyszabású dolgok vannak a gyártásban: kórusok, szimfonikus zenekarok, sok forgatás volt, amin száznál is több ember vett részt.
RM: - Persze ott a másik oldala is, amikor jobban kihasználhattunk volna adódó helyzeteket, mondjuk két napig csinálni valamit, amire végül csak egy nap jutott.
- Kizárólag a Balaton és annak partja volt a díszlet?
SZB: - Nem úgy kell elképzelni, hogy minden videó a strandon meg a lángosozónál játszódik, van olyan, ami például egy sötét erdőben Kapolcs mellett, de azért is lementünk a Balatonra. Valószínűleg kétszer annyiba került leutaztatni mindenkit, mintha ugyanezt a Pilisben vettük volna fel, hiszen erdő ott is van, de a saját hitelességünk megőrzése fontos volt. De ráakadtunk olyan kultikus gyöngyszemekre is, mint a különleges homlokzatú, egykor szakszervezeti üdülőként funkcionáló siófoki Ezüstpart Hotel a maga múltban ragadt éttermével meg játékgépeivel meg biliárdasztalával.
- Északi vagy déli part?
SZB: - Igazából mindkettőt bejártuk, Fonyódon kétszer is voltunk, Almádi felett egy templomban, Káli-medence, Szántód rév, Füred, Siófok, csopaki ifjúsági tábor kantinja. De voltunk olyan moziteremben is, ahol 1962 óta semmi nem változott, még az is ki van írva, hogy a vetítés alatt ne dohányozzanak.
- Mik azok truvájok, amiket én nézőként nem fogok tudatosan észrevenni, de ti ügyesen alkalmaztátok az elérni kívánt hatás érdekében? Tudtok spoilermentesen mondani ilyen észrevehetetlen trükköket?
RM: - Rengeteg külső jelenetet magic hourban vettünk fel (a naplemente környékét hívják így, amikor fény puhább és vörösebb a nappalihoz képest - a szerk), ami azért volt feszes, mert ilyenkor van húsz perced egy napból, amikor ezt a jelenetet össze kell hoznod. Aztán végül vagy benne van, amit szerettél volna, vagy nem.
SZB: - De például az sem jutott eszünkbe filmes aggyal, hogy ha van egy kórus, akkor annak hasznos egy helyen lennie ahhoz, hogy hallják egymást. A zene és a film kapcsolata ilyen szempontból állandó kompromisszum volt, főleg, hogy a jelenetek többsége egysnittes, azaz vágás nélkül lett felvéve. De azért igyekeztünk.
- Hogyan fogadták a helyiek, hogy a semmiből feltűnik mondjuk ötven fiatal, és kicsit felforgatják a nyugit?
SZB: - Nemes-Jeles Vera gyártásvezetőnk valahogy megoldott mindent, sehol nem volt gond, mindenhol vidáman fogadtak minket.
RM: - Pedig azért nem ritkán volt elég hangos az, amit csináltunk.
SZB: - De tök jó fejek voltak a helyiek. Nekik köszönhetjük a költségvetésfaragás jelentős részét is, nem egyszer ingyen adták oda a helyszíneket, lelkesedtek, hogy ott vagyunk. Ilyen szempontból ez egy örömforgatás volt.
- De azért akadt olyan szituáció az örömforgatáson, amin elhűltetek egy hangyányit?
RM: - Amikor átrepültem hőlégballonnal az egyik partról a másikra, aztán a kosárban a sofőr leöntött pezsgővel, merthogy ez a szertartás, majd landolásnál közölte, hogy rogyasszunk be, mert úgy nem törik majd el a lábunk.
