Majtényi László dönt az üdülésekről?

A Vas megyei közgyűlés alelnöke is azok között van, akik kijelölhetik a balatoni gyermeküdülők kedvezményezettjeit. Ő egy honlapra irányított minket.

Hónapok óta folyik a találgatás, hogy vajon kik vehetik igénybe eztán a balatonberényi gyermeküdülő szolgáltatásait. Az üdülő január 1-én került az állam tulajdonába, addig a megyei önkormányzaté volt, többszáz szombathelyi és Vas megyei gyerek üdült ott az elmúlt évtizedekben. Január végi cikkünkben Nem tudnak hol nyaralni a Vas megyei gyerekek 2012. January 31. 08:48 a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc még nem tudott tudott semmi konkrétumot mondani az üdülőről, inkább azt ecsetelte, hogy már az év elején is érkeznek az igények a korábbi partnerszervezetektől.

Majtényi az illetékes?

A volt megyei vagyont kezelő megyei kormányhivatal megerősítette információnkat, hogy az üdülők üzemeltetése ahhoz a Humán Jövő 2000 Kft-hez került, amely az állami üdülési pályázatot is bonyolítja. A céget hiába bombáztuk e-mailekkel, nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy ki dönthet a szolgáltatás igénybevételéről. Vagyis arról, hogy kik és milyen feltételekkel nyaralhatnak az üdülőben.

Arra a kérdésre sem válaszoltak, hogy a vasi gyerekek élveznek-e bármiféle előnyt a többiekkel szemben.

Mostanra már több helyről lehetett hallani, hogy a berényi gyermeküdülő egyre elhanyagoltabb, magas a fű, és nyoma sincs életnek a kerítésen belül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nem tudnak hol nyaralni a Vas megyei gyerekek

A megyei önkormányzat üdülőit átvette az állam, és az a cég működteti, amelyik az állami üdülési pályázatot irányítja. Az önkormányzat is a fejét vakarja.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet