A baleset a szombathelyi Rohonci úton történt, a Haladás pálya mellett, szombaton este. A Renault Olad felől tartott a belváros irányába. A Bartók Béla körút kereszteződését elhagyva egy sávosra szűkült az út a stadionépítés miatt. A sávelhúzásra eredetileg villogó sárga fény is figyelmeztetett, gyakorlatilag azonban ezek szinte észrevehetetlenül pislákoltak.
Egyáltalán nem világított viszont a kijelölt gyalogátkelőhely melletti lámpaoszlop egyik lámpája sem, így pont a gyalogátkelőhely és az építkezés miatti sávlezárás maradt sötétben. A környék többi lámpája világított, így pl. a szomszéd lámpaoszlopra szerelt reklámtábla is fényesen hirdette a gyorséttermet.
Mindez nem mentesíti a sofőrt a felelősség alól, de elgondolkodtató. Egy kivilágított gyalogátkelőhelyen sokkal nagyobb valószínűséggel és sokkal messzebbről észlelhette volna a sofőr a gyalogost. Aki vezet, az azt is tudja, hogy a szem nehezen alkalmazkodik a sötét sávokhoz, amikor a sötét terület előtt és mögött is fényes, kivilágított szakasz alálható. Nehezíti az észlelést a szemből érkezők lámpája is.
A fiatal nőt elgázoló középkorú férfi megtörten állt autója mellett és nem próbált magyarázkodni. A baleset látszólag nagyon megviselte. Az esetnek volt szemtanúja, aki szemből érkezett járművével. Tőle megtudtuk, hogy látta az úttesten áthaladó gyalogost és azt is, ahogy a Renault elütötte. A fiatalember hozzátette: autójának xenon lámpája van, így jól bevilágította az utat.
Ebből azonban az is kiderült számunkra, hogy biztosan érkezett szemből autó, ráadásul "erős" világítótestekkel, amelyek nem feltétlenül könnyítették meg a gázoló autó vezetőjének dolgát a sötét szakaszon.
A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. A szakértő láthatósági tesztet és fékpróbát is végzett a járművel. Ennek idejére a rendőrség teljesen lezárta a Rohonci és Bartók Béla körút kereszteződését. A helyszínelés további ideje alatt a belváros felé tartó forgalmat elterelték.
Bejelentettük a hibát
A baleset után egy órával tárcsáztuk az eOn hibabejelentőjét és néhány perc várakozás után jelentettük a kijelölt gyalogátkelőhely lámpájának meghibásodását. A hibát felvevő hölgy tájékoztatása alapján 48 órán belül elhárítják a hibát.