Baranyi Krisztina rájött, hogyan akadályozza meg a Fudan Egyetem megépítését

Új építési szabályozást kezdeményez Ferencváros polgármestere.

Változtatási tilalommal akadályoznák meg a Fudan Egyetem campusának felépítését, írja a Népszava. Baranyi Krisztina egy új kerületi építési szabályozás létrehozását kezdeményezi a kilencedik kerületben.  „Nem adjuk olcsón a bőrünket, minden eszközt megragadunk annak érdekében, hogy a Diákváros területére szánt kínai Fudan magánegyetem ne valósuljon meg” – jelentette ki az ellenzéki polgármester vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Baranyi Krisztina elmondta, hogy az a földterület,  amit a kormány a kínai egyetem felépítését tervezi határos Ferencváros tulajdonában álló telkekkel.  „A fővárosiak Diákvárost akarnak ezen a helyen és nem kínai magánegyetemet” – tette hozzá Baranyi.

A politikus egy olyan új kerületi építési szabályzatot fog kezdeményezni a városrész következő testületi ülésén, amelyek a Diákvárosról készített terveknek megfelelnek. Amíg az új szabályozás nem készül el a polgármester változtatási tilalmat szeretne elrendelni az érintett területen. A rendelet értelmében sem telekalakítás, sem pedig építkezés sem történhet valósulhatna meg a kerületben. A Római-part beépítést hasonló gyakorlattal az óbudai önkormányzat évek óta blokkolja.

A változtatási tilalom és a helyi építési szabályzat  egyébként könnyedén megkerülhető kormányzati eszközökkel. Egy-egy projekt amennyiben kiemeltnek minősül, akkor kikerül a helyi vagy akár országos szabályozások köréből. Ezáltal szabad kezet kapnak a beruházók tevékenységeikhez az érintett területeken.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek