Bayer Zsolt szerint Magyar Péter egy "dupla nulla"

A publicista szerint nagyjából tíz éve tudnak a Fideszben arról, hogy ez a "gazember" miképpen bánik a feleségével.

"Nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit, ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire" - írja Bayer Zsolt legújabb, Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában.

Bayer írásában a kedden nyilvánosságra hozott hangfelvétel kapcsán azt írta, "még a legelfogultabb kormánygyűlölőnek is nyilvánvaló, hogy az egész szituációval nem stimmel valami."

Ezután leírja, mire gondolt pontosan. Arra, "hogy az igazi nárcisztikus pszichopatákra jellemző módon manipulálja az egész beszélgetést, a kérdéseknek álcázott állításokat adja a másik szájába, s mindent úgy irányít, hogy elhangozzék az, amit ő akar. Már a kezdet is árulkodó, mivel az események ismeretében nyilvánvaló, hogy ez a gazember kimegy, élesíti a hangrögzítő eszközét, s ezt követően ártatlanságot színlelve tér vissza egy témára, célzott és irányított „kérdéseivel”. S aki hallgatja ezt az egészet, azt sem tudja nem észrevenni, hogy folyamatosan belevág a felesége mondataiba, semmit sem hagy neki végigmondani, kimondja helyette mindazt, amit hallani akar, a másik pedig inkább ráhagy mindent, csak szabaduljon végre."

A "mindig megfontolt" publicista Varga Judit keddi Facebook-posztját sem hagyta szó nélkül. Mint írja, "nyilvánvaló, hogy Varga Judit minden állítását bizonyítani tudja, miképpen az is nyilvánvaló, hogy volt férje, a nárcisztikus, pszichopata gazember viszont nem. És igen, nyilvánvaló, hogy aki olyasmire képes, mint ez az alak a volt feleségével és a gyerekeivel, az bármire képes. Normális ember az ilyentől undorral elfordul."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet