Miközben Vargha Károly Facebook-bejegyzését olvastuk, úgy éreztük, meg kell osztanunk Önökkel is.
André Rieu és zenekarának bécsi, a 2006-os Schönbrunn-i 2,5 órás koncertjét nézve és hallgatva nehéz nem észrevenni a profizmust és a gyönyörű játékot. Csodásan játszanak a zenével, egymással, a közönséggel, akik vidáman, önfeledten, és boldog hallgatják a zenét. A könnyezve nevetnek, amint együtt énekelnek a művészekkel. Legalább 10-szer, 20-szor annyian vannak, mint nálunk egy futballmeccsen.
Egyszer csak egy rakoncátlan könnycseppet érzek a szemem sarkában. Eszembe jut mit veszítettem fiatalon. Eszembe jut a Béke presszó, ahol fél cipőmagasságig jártunk a vizeletben. Eszembe jut, hogy az egyik rokonom a háború előtt testedzésként minden hétvégén átkerekezett Rohoncra.
Én meg már középkorú voltam, amikor először Ausztriában jártam. (három évente egyszer) Fájón felsejlik a kulturált élet hiánya, épp abból az időből, amikor egy szocializálódó fiatalember számára az a legfontosabb lenne.
A „Hallelujah” felvétele valószínűleg egy jótékonysági koncerten készült. Nem lehet érzelmek nélkül hallgatni a gyönyörűhangú, világhírű Stradivari hegedűt. Hátul a skót dudások, elöl pedig a bordó zakós zenészek (valószínűleg a JOSTI BAND ORKEST) „sérült”, boldog fiatalemberek.
