Befejezhetjük az aggódást a bábolnai McDonald’s miatt

Ismét kinyitott a szombathelyiek kedvenc megállóhelye, ráadásul a cég válaszolt a levelünkre.

Olvasói fotókat Szomorú péntek: Bábolnánál zárva a McDonald's, és nem tudni, meddig! 2019. November 15. 11:19 kaptunk pénteken, és azon nyomban meg is ijedtünk kissé.

A fotókon ugyanis a bezárt bábolnai (concói) McDonald’s látható, az ajtón pedig a „technikai okok” felirat, ami a magyar viszonyok között nem sok jót ígér.

Nemcsak az okok, de az újra nyitás időpontjára sem volt célzás.

De aggodalomra semmi ok.

A cég válaszolt a kérdéseinkre, és kiderült, hogy pénteken délelőtt az „EON hálózati karbantartást végzett, ezért az étterem rövid ideig zárva tartott”.

Pénteken délelőtt zárva volt az egység
Olvasói fotó

Az M1-es autópálya melletti McDonald’s délután már kinyitott és normál üzemmódban működött.

Fellélegezhetünk tehát.

Láthatóan apróságról van szó, de a Vas megyéből Budapestre tartó utazóknak ez a legnépszerűbb megállóhely, ahol rendszerint folyó ügyeiket rendezik.

A korábban ingyenes vécé néhány évvel ezelőtt fizetős lett, pontosabban csak az ott fogyasztásunkat igazoló blokk vonalkódjával nyílik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos