Bejött a Gondosóra, már több mint 700 ezren regisztráltak rá

Már több mint 700 ezren regisztráltak a Gondosóra programra – közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a jokor.hu portálon megjelent videóban.

Nyitrai Zsolt elmondta, mostanra minden harmadik 65 év feletti magyar gondosóra-felhasználó, így az idősek élete és egészsége még nagyobb biztonságban van. Arra hívott fel, hogy akik jogosultak, de még nem regisztráltak az eszközért, tegyék meg. Hozzátette, a hozzátartozók a Gondosóra mobilalkalmazását is letölthetik.

A videóban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a programba hétszáz-ezredikként regisztrált Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert köszöntötte. Azt mondta, kivételes tehetsége, személyisége és alkotóereje generációkat köt össze kulturálisan. Úgy fogalmazott, Magyarország kormánya hisz az egymást követő nemzedékek harmonikus, országépítő erejében.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kitart a nyugdíjasokkal 2010-ben kötött szövetsége mellett. Emlékeztetett: tizennegyedik éve garantálják a nyugdíjak értékének megőrzését, és minden évben inflációkövető nyugdíjemelést hajtanak végre. Visszaépítették a tizenharmadik havi nyugdíjat, amit megemelt összegben kapnak meg az idősek.

Hankó Balázs elmondta azt is, hogy folytatódik a Nők 40 program, és eddig ötször fizettek nyugdíjprémiumot. Hozzátette, bevezették és megvédték az Európában egyedülálló rezsicsökkentést is. A nyugdíjasok, régebb óta fiatalok továbbra is számíthatnak ránk – zárta gondolatait a miniszter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek