Békésen zajlott a melegfelvonulás Pozsonyban

Incidensek nélkül zajlott szombaton délután Pozsony óvárosában az ott már ötödik alkalommal megrendezett Szivárványos menet - Pride Bratislava nevet viselő tüntetés, amelyet a nem heteroszexuálisok jogainak tiszteletben tartásáért és kiterjesztéséért tartottak.

Pride Bratislava - melegfelvonulás Pozsonyban
Pride Bratislava Facebook

A rendkívüli rendőri biztosítás mellett tartott megmozdulás kezdő helyszínén, a kordonokkal körülvett pozsonyi Hviezdoslav téren mintegy nyolcszáz fős tömeg gyűlt össze a felvonulással összekötött rendezvény kezdetére. A kordonok külső oldalán mindössze néhány ellentüntetőt lehetett látni.

A közel kétórás békés tüntetésen - az e célra emelt színpadon - a rendezvényt szervező emberi jogi szervezetek és más polgári társulások képviselői, valamint a szlovákiai politikai élet néhány képviselője is beszédet mondott. A felkért szónokok többségükben a "regisztrált partnerség" intézményét bevezető jogi norma elfogadását sürgették, és bírálták a házasság intézményét erősítő, a pozsonyi törvényhozás által nemrégiben elfogadott alkotmánymódosítást, amely egyebek mellett kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő egyedi kapcsolata.

A főpolgármester is menetelt

A szombati megmozdulás helyszínén a főként fiatalok alkotta, jórészt szivárványszínű zászlókat lengető tömegben néhány politikust és több közéleti személyiséget, köztük Pozsony főpolgármesterét és a szlovákiai Helsinki Bizottság elnökét is látni lehetett.

Budapesten július 5-én lesz a melegek és transzneműek jogai mellett kiálló felvonulás, gondolkodtató videó is készült hozzá:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek