Erős füstszagra figyelt fel egy harmadik emeleti lakó a szombathelyi Bem József utca egyik társasházában. Azonnal tárcsázta a segélyhívót és a korábbi tapasztalat alapján volt elképzelése arról, honnan jöhet a füst.
A "megérzés" helyesnek bizonyult. Az első emeleti önkormányzati bérlakás ajtaja nem volt kulcsra zárva és a lakótárs a lakásban meg is találta a 68 éves férfit, akit kisegített a sűrű füsttel telített lakásból. Információnk szerint egy matrac és egy faszék égett a szobában. A házban lakók elmondása alapján a lakásban már korábban kikapcsolták az áramot díjtartozás miatt, a férfi pedig gyertyával világított. Valószínűleg ennek köze van a tűz keletkezéséhez. A mentők a lakásból kikísért férfit és a harmadik emeleti segítőt szállították kórházba, kivizsgálásra. Nem az első eset Azt több házban élő is említette, hogy harmadszor érkeztek tűzoltók a lakáshoz. A mostanit megelőző alkalommal pl. tűzhelyen felejtett olaj, vagy zsír füstölt a konyhában, miután a házigazda átballagott egy közeli szórakozóhelyre. A férfiről egyébként elmondták, hogy tanult és világlátott ember, azonban az alkohol miatt már sok éve lejtőre került az élete és úgy tűnik, hogy ebbe már ő is beletörődött. A házban lakók viszont nem szeretnének újból a tűzoltók dörömbölésére ébredni.... A mentők két embert szállítottak kórházba kivizsgálásra a Bem József utcai társasházból.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!