2025 márciusában egy éjszaka Körmend felől Szombathely irányába haladt egy személyautóm, amit egy fiatalkorú sofőr vezetett, aki a kocsiban két 17 éves ismerősét szállította.
Az egyik, táblával jelzett veszélyes kanyarban túl gyorsan hajtott, az autó megcsúszott és az árokba csapódott, ahol egy beton kandelábernek ütközött. A jármű ennek hatására kettészakadt. A balesetben a sofőr és egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el, míg a gépkocsi hátsó ülésén utazó sértett sérülései maradandó fogyatékosságot eredményeztek.
A megvádolt sofőr a KRESZ több rendelkezését is megszegte, a sofőr ellen a Szombathelyi Járási Ügyészség emelt vádat, büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság dönt majd.