Betonakadállyal zártak le az autósok elől Burgenlandban egy utat, ami a magyar ingázók egy részének lerövidítette útját a munkahelye felé - számolt be a Telex. Mint kiderült, a klingenbachi önkormányzat elégelte meg az egyre nagyobb autóforgalmat, mégpedig az osztrák regionális sajtó beszámolója alapján egyértelműen a magyar ingázók miatt.
A lépésre azt követően került sor, hogy korábban Ágfalva és Somfalva között lassan már két éve lezárták a kishatárátkelőt, így az ingázók új útvonalakat kerestek. A hajnali forgalom viszont zavarta a Klingenbachban lakókat.
A betonakadály miatt most még nagyobb a dugó reggelente a soproni átkelő környékén - tette hozzá a lap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!