Október 31-én reggelre ellopták a lépcsőházunkból a barátnőm biciklijét. A biciklit még apám kapta Ausztriából, a felesleget leszereltük róla, apró kiegészítőkkel elláttuk, szerethető volt, inkább az eszmei értéke számított, mint az anyagi.
A hibáink
A Facebook ereje, a vasútállomáson lett meg a bringa
Megosztottuk a bicikli fényképét még aznap a Facebookon, leírva a főbb ismertetőjeleket, ha valaki látja szóljon, de pesszimistán nem reméltük, hogy meglesz. Sokan javasolták, hogy érdemes figyelni az apróhirdetési oldalakat, kimenni vasárnap a zsibire, illetve a környékbeli bolhapiacokra, hátha ott fogják árulni.
294 megosztással és egy héttel később délután csörgött a telefon, hogy megvan a bicikli. Aznap osztotta meg a biciklis bejegyzést egy ismerős, akinek az ismerőse ez alapján felismerte a vasútállomásra szokatlanul gyors tempóban érkező fiatal srác alatt a bringát, amit aztán belökve a tárolóba le sem zárt.
Öt perc sem kellett, már a vasútállomáson voltunk, a riasztás valós volt, a mi bringánk volt ott, hanyagul bedöntve a többi közé, csak a szalagokat vágták le a kormányról, még a régi zár is rajta volt a kormányon (nem az amivel le volt zárva, hanem egy másik). Rendőrök is voltak a közelben, egyből hozzájuk mentünk, hogy most mi legyen.
Ha nincs feljelentés, nincs ügy, nem kell megvárni a tolvajt
Pár méterre a biciklitől állt két készenléti rendőr, izgatottan közöltük velük, hogy mi a helyzet, itt van a bringa, mutogattuk a fotókat, nálam volt a régi zár kulcsa s hasonlók. Nem bizonyító erejű egy fotó, de temérdek módon tudtuk volna bizonyítani később is, hogy miénk a bicikli. Aztán megkérdeztük, hogy mi a teendő, megvárjuk-e közösen a tolvajt, amíg visszajön érte.
Amikor megtudták, hogy nem tettünk feljelentést azt mondták felesleges megvárni a tolvajt, hiszen nincs ügy, nincs miben eljárni, végül azt javasolták, hogy vigyük nyugodtan haza a biciklit. Persze irataink is a kezünkben voltak, s bár adatokat nem vettek fel, de a fotók és egyebek alapján azért látható volt, hogy a miénk.
A biciklin hagyott régi záron később láttuk, hogy azt is elkezdték elvágni, de rájöhettek, hogy felesleges, így csak a műanyag borítást hámozták le a drótig. A bringa visszakerült a lépcsőházba, mindenki boldog, csak az nem, aki később gyalog kellett, hogy hazamenjen a vasútállomásról.
Érdemes-e megvárni a tolvajt vagy sem?
Jó kérdés, és erről meg is oszlottak a vélemények a Facebookon az újabb bejegyzés alatt, ami már a bringa megtalálásáról szól. Volt aki megvárta volna, hogy lássa ki volt a tettes, egyesek ugyanezt ökölbe szorított kézzel tették volna. Más megjegyezte, hogy tutira nem a tolvajjal találkoztunk volna, csak nem annyira bolond, hogy azzal járjon a városban.
Elképzelhető, hogy a tettes már eladta 1500-ért a zsibin valakinek (ezt kicsit cáfolja az, hogy lezáratlanul vágták be a tárolóba). Mi azt a következtetést vontuk le: vagy mégis hülye volt a tolvaj és ő járt vele, vagy hasonló körökben passzolta tovább. Az már cifra eset lenne, ha valaki megveszi gyanútlanul, és később derül ki, hogy lopott, mert a jog szerint nem kerül a tulajdonába és még a pénzét is elveszíti.
Tehát a lényeg:
Tanulság volt számunkra, hogy még egy másnak egy nem túl értékes bringa is kellhet valakinek, és nekünk ettől függően fáj az. Hiába olvastuk már ezerszer, hiába gondolunk bele, hogy szinte nincs olyan ismerősünk, akitől ne loptak volna biciklit (tőlem is) - mégis sokszor csak utólag okosabb az ember.
Ha nem rohanunk, azért megnéztük volna magunknak azt, aki visszajön a bicikliért (miután lezárjuk), de mint megtudtuk elvonatozott, ki tudja mikor ért vissza. A térfigyelő-kamerán ha egyáltalán szerepelt és értékelhető minőségben, akkor annak megnézéséhez már feljelentés kellett volna, de ugye azt nem tettük meg.
Öntől már loptak biciklit? Meglett? Segített a Facebook vagy a feljelentés? Látták más alatt, vagy a zsibin? Ne habozzanak, osszák meg velünk a kommentekben!
