Ahogy azt körülöttünk tapasztaljuk, a koronavírus járvány első nagy vesztese az idegenforgalom és a vendéglátás.
Szombathelyen jó néhány étterem néhány nap után bedobta a törölközőt, és ez minden bizonnyal csak kezdete egy lassan, de biztosan kibontakozó, eddig elképzelhetetlen gazdasági traumának.
Az elmúlt napokban például csendesen leállt a Vas megyei turizmus két nagy motorja: a büki és a sárvári fürdő.
A sárvári már tegnap, míg a büki a mai nap tette ki a zárva táblát.
Egyelőre megjósolhatatlan, mikor tudják újra nyitni a két fürdőt.
Mindez azt is jelenti, hogy a két város szálláshelyei és éttermei is lennullázódnak.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, néhány nagy multinacionális cég megszüntette a termelését Vas megyében, és feltehetően még sok ilyen lesz.
A kormány egyelőre nem rukkolt elő semmilyen segélycsomaggal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!