BL főtáblán a Haladás futsal csapata

A harmadik selejtező meccsüket is megnyerték a szombathelyiek.

UEFA Futsal Bajnokok Ligája-selejtező „C” csoport 3. forduló

KF TIRANA – HALADÁS VSE 2-3 (1-2)

Gólszerzők: Mejzini 16., Alaj 39., ill. Henrique Diniz 5., Nagy 10., Dróth 36.

Két sikerrel megvívott mérkőzés után következett az albán túra legfontosabb negyven perce. Öt nap alatt a harmadik, egyben utolsó mérkőzés várt ránk a futsal Bajnokok Ligája-selejtezőjében, a tét a legjobb 32 csapat közé kerülés volt. Ellenfelünk az első fordulóban legyőzte a luxemburgi Differdange csapatát, a második játéknapon viszont vereséget szenvedett a norvég Utleira Idrettslag ellen – írja a klub honlapja .

Igazi férfias küzdelemben, 3-2-re megnyertük az utolsó mérkőzésünket is a minitornán. Egyesületünk történetének első nemzetközi szereplésén hibátlan mérleggel lettünk csoportelsők, és jutottunk be a futsal Bajnokok Ligája főtáblájára, Európa legjobb 32 csapata közé. A fő forduló sorsolását augusztus 30-án 16 órakor készítik el az UEFA nyoni központjában – teszik még hozzá. Mi pedig gratulálunk.

Haladás futsal BL selejtező tabella
hvse.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport