Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton hajnalban a 86-os főút hírhedt S-kanyarjánál, Rimány közelében.
Zalalövő irányába tartott egy cseh rendszámú BMW személyautó. A sofőr a már megszüntetett vasúti vonal átkelőjénél lévő S-kanyarban elvesztette az uralmát a gépjárműve irányítása felett. A BMW áttért a szemközti sávba, ahol ütközött egy szemből érkező, magyar rendszámú KIÁ-val. Az okozó gépkocsija ezután megpördült és a menetirány szerinti jobb oldalon lehajtott a töltésen, kidöntve egy jelzőtáblát. A balesetben az okozó felesége és a KIÁ-t vezető nő megsérült, őket a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították. A vétlen sofőr férjétől megtudtuk, hogy a felesége azonnal fékezett, amikor meglátta a kanyarban kacsázó kocsit és lehúzódott az úttest melletti zöldterületre, ennek köszönhető, hogy nem frontálisan ütköztek a járművek. A férfi azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az okozó fia - aki az édesapját követte egy másik gépkocsiban a gyerekeivel és a kutyájával - többször is bocsánatot kért a balesetért. A férfi megadta a nevét és elérhetőségeit is, hogy ha bármiben tud segíteni, akkor keressék meg. A műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben a helyszínen. Nagy torlódás alakult ki. A sorban jellemzően nyaralásra induló, vagy onnan érkező családok járművei álltak.A baleset időpontjában esett az eső. A kanyarban már több hasonló jellegű baleset történt.