Ismét hallat magáról a páros, ami elkövette azt a főbűnt, hogy egy életre beleégette emberek százezreinek a fejébe azt a két sort, hogy
nem vagyok James, és nem vagyok Bond.
Már az is a magyar néplélekre célzott, körülbelül azzal az üzenettel, hogy nem gond, ha szarul érezzük magunkat a bőrünkben, csak tapsikoljunk egyet vidáman, nem kell tennünk magunkért semmit sem. (Azt most hagyjuk, hogy ráadásul a zene sem saját kútfőből érkezett.)Most nagyjából ezt forgatják tovább azzal, hogy nem ciki unni a változást. Az egyébként még érthető is, ha valaki - most éppen ők - kikel a divathullámok ellen, de ebben a képletben
odamondogatni a biokajának és a testmozgásnak már eléggé kínos.
Értjük, ugye? Mintha ezek is egy divathullám részei lennének, nem pedig az egészségtudatosság velejárói. De a Bon Bonnak már a "sok fura tánc" is a trendiség fokmérője, és persze a nagyobb tetkó is bajos. De semmi gond, mert legalább egyben van a forma is a tartalommal: avíttas hangszerelés, savanyúszőlős közhelyek, és még egy gyászos gitárszóló is felsír keservesen a dal végén. Reméljük, ezt azért nem fogjuk sűrűn hallani a rádiókban, ha már vannak nekünk sokkal jobb együtteseink is:
