Börtönbe vonult a szombathelyi botránypolitikus, aki Orbánnak és Magyarnak azt üzeni: „fordul a kocka, helycserére felkészülni!”

Egy időre elhallgat Szabó „Trombitás” Bálint, aki egyik posztját így írta alá közösségi oldalán: Szombathelyi börtöntöltelék a 313-as cellából.

Kedden újra bevonult a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetbe Szabó Bálint – derült ki az „Itt az idő” nevű Facebook-oldalon közzétett bejegyzésből. A politikus fogvatartotti azonosító kártyáját is nyilvánosságra hozták, ezzel jelezve: megkezdte büntetése letöltését.

„Tekintettel arra, hogy ez egy soha véget nem érő történet, ezért úgy döntöttem, hogy jöjjön, aminek jönnie kell: leülöm” – írta egyik posztjában Szabó, aki nem először kerül rács mögé. Korábban 225 napot töltött börtönben, most „csak” 60 napos elzárás vár rá.

Börtönbe vonult Szabó Bálint
Itt az idő Facebook-oldala

A közösségi oldalán megosztott bejegyzésekben nemcsak a saját helyzetéről írt, hanem politikai üzenetet is megfogalmazott. Szerinte az, ami vele történt, nem egyedi eset, és bárkivel megtörténhet. Az egyik poszt végén pedig egyértelmű üzenetet küldött a vezető politikusoknak:

„Vas megyéből üzenem Orbán Viktor, Lázár János és Péter Magyar részére: fordul a kocka, helycserére felkészülni!”

Volt olyan bejegyzése, amit nemes egyszerűséggel „Szombathelyi börtöntöltelék a 313-as cellából” aláírással zárt.

Börtönbe vonult Szabó Bálint
Itt az idő Facebook-oldala

Korábban írtunk már arról, hogy Szabó Bálint volt a szombathelyi börtönben, de nem sokáig élvezte az intézet vendégszeretetét, mert az eredetileg 23 napos elzárásából (mivel nem fizette be azt a 150 ezer forintos bírságot, amelyet a kínai elnök, Hszi Csin-ping tavalyi budapesti látogatásának megzavarásáért szabtak ki rá) végül csak 2 napot töltött rácsok mögött.

Miután szülei és egy „londoni magyar állampolgár” kifizették az óvadékát, akkor távozott a rácsok mögül, majd elmondása szerint a „helyiek segítségével” jutott haza.

Szabó egyébként korábban többször is kísérletet tett arra, hogy széttrombitálja a Lázárinfót, erről itt írtunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet