Hétfőn még a szombathelyi börtön előtt trombitált, de szerdán már a börtönben volt

Szabó Bálint botránypolitikus péntek este jelezte, hogy mégis börtönbe került, szerdán Budapesten fogták el a rendőrök.

Az ügyvédeim tanácsára nem vonulok be a börtönbe - mondta lapunknak Szabó Bálint nem volt hajlandó bevonulni a szombathelyi börtönbe, inkább trombitált 2025. May 26. 19:11 hétfő délután a szombathelyi börtön előtt Szabó Bálint, a botrányairól ismert, Vas megyei származású politikus.

Szabónak elvileg 23 napot kellett volna eltöltenie a rácsok mögött, mivel nem fizette be azt a 150 ezer forintos bírságot, amelyet a kínai elnök, Hszi Csin-ping tavalyi budapesti látogatásának megzavarásáért szabtak ki rá.

Szabó Bálint a börtönben

Szabó hétfőn lapunknak azt mondta, ügyvédei szerint ebből a 23 napból másfél év is lehet, ezért nem volt hajlandó bevonulni a börtönbe. Kérdésünkre hozzátette, vállalja a következményeket.

Szabó Bálint pénteken késő este küldött munkatársunknak üzenetet, ebben azt írta, szerda óta a szombathelyi börtönben van.

Mint írta, az agrárminisztériumból vitték el szerdán a rendőrök, akik rendőrkocsival vitték a szombathelyi börtönbe.

Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy mennyi időre kellett bemennie, annyit írt, hogy nagyon messze hajlandó elmenni. Az alábbi videót hétfőn készítettük:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet