Brutális módon akart véget vetni beteg párja szenvedésének egy szentesi nő

Magával is végezni akart, de csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Vádat emelet az ügyészség egy szentesi nő ellen, aki megpróbálta megölni súlyosan beteg élettársát, hogy véget vessen az idős férfi szenvedéseinek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

A nő és élettársa több mint tíz éve éltek egy szentesi ingatlanban. A hetvenévesnél is idősebb férfi hosszú ideje súlyos betegségekben szenvedett, bal oldalára teljesen lebénult, ágyhoz kötve, állandó gondozásra szorulva élt.

A vádirat szerint a nő tavaly decemberben elhatározta, hogy véget vet szenvedéseiknek, ezért előbb könyveket gázolajjal leöntve, majd a gázpalackot kinyitva próbált tüzet gyújtani, de csak kisebb károkat okozott. Másnap reggel a félálomban levő sértetthez lépett, és egy pengével, határozott mozdulattal átvágta a férfi bal csuklójának ereit, majd kisebb erővel saját csuklóját is megpróbálta megvágni. A vérző férfit röviddel később egy gondozásában segédkező ismerősük találta meg, és mentőt hívott.

A vádlott csak könnyebb sérüléseket szenvedett el, a sértett azonban közvetlen életveszélyes állapotba került. A nőt a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló