Két létesítményébe is nyílt napot hirdetett a Fővárosi Vízművek, a Gellért-hegyi Gruber József víztározóba és a Tétényi fennsíkon elhelyezkedő Budafoki Víztoronyhoz. Választásunk ez utóbbira esett, és nem azért, mert nagyon szeretünk rekkenő hőségben fél órát buszozni, hanem mert van az építménynek egy különlegessége: az ismert víztornyokhoz képest - gondoljunk akár csak a szívünknek kedves szombathelyire - ez egy, a statikusoknak is komoly leckét adó asszimetrikus formával bír, vagyis a 3000 köbméternyi vizet elbíró kehely és az azt tartó törzs súlyvonalai nem esnek egybe. Azzal a tudattal látogattunk hát el őhozzá, hogy talán ez lesz utolsó látogatásunk bárhová is, mert talán éppen a mi talpunk alatt billen majd le a kolosszális vasbeton "vízfej."
Aggodalmunk persze csak amolyan játékos, ilyen veszély nem fenyegetett: a 42 méter magas víztorony, aminek alapteste 1000 köbméternyi vasbetont tartalmaz, minden előírásnak megfelel, köztük az Európai Unió földrengés-biztonsági szabványának. Látványa a Google Maps-en futurisztikus, messziről pedig izgalmas: bár a szerkezetileg excentrikusan elhelyezett patkó alakú törzs nem szúr szemet, az abból kinyúló konzolok úgy tartják a gömbsüveg alakot formázó kelyhet, mint nagy, kővé dermedt robotkezek. A legszebb persze az, amikor a kehely tetején úgy rajzanak az emberek, mint színes hangyák.
A szocializmus szobrai összementek
Ez a rajzás persze nem általános jelenség, a víztorony csak ma volt látogatható. Ahogy a liftkezelő úr is megjegyezte: "ez a lift egész évben nem megy annyit, mint ma." Mi viszont egész évben alig látunk olyat, mint ezen a napsütéses szombaton: a víztorony - biztonságos korláttal felszerelt - karimája mentén lépdelve nagyjából szemünk horizontjában törpült el a tőlünk légvonalban tíz kilométerre magasodó Szabadság-szobor, de a szocializmus éveinek köztéri óriásszobrait felvonultató, közeli Memento Park, és több méteres kommunista bronzmutánsai is "pöckölhetővé" zsugorodtak látóterünkben.
Miközben odafent elcsendesült minden, lent, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, anya-apa által szállítmányott gyerekseregek csiripeltek. Volt miért, mert a vízművek egyéb programokkal is készült: ajándékot lehetett nyerni például azzal, ha valaki a négy tartálynyi víz közül kóstolással kiválasztja az ivóvizet (a többibe palackos ásványvizet töltöttek), lehetett működésbe hozott csöveket szerelni, valamint végigkövetni azt, hogyan néz ki, amikor egy gépjármű kidönt egy tűzcsapot. Hát így:
Amikor már azt hittük, hogy komolyabb tanulság nélkül távozunk a helyszínről, egy kislány, kezében egy pohár szomjoltóval még pótolta a pótolhatót: "ez nem biztos, hogy finom víz. Az embernek végig kell próbálnia a vizeket, és úgy eldöntenie, melyiket akarja meginni." Nos, ehhez azért Mad Maxnek is lenne egy-két szava.
