Büdös a Balaton

Döglött algák miatt.

Zamárdi, Balatonendréd, Siófok, Ságvár, Siójut, Ádánd, Som, Nyim és Nagyberény is azok közé a települések közé tartozik, ahová a balatonszéplaki felszíni vízmű a Balatonból szolgáltat vizet, aminek mostanában „kellemetlen” lett a szaga – írja a Telex.

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által kiadott tájékoztatás szerint a tó vizéből előállított ivóvíz szaga azért kellemetlen, mert a nagyon meleg nyár miatt a Balaton vize is sokáig volt meleg, emiatt nagyon elszaporodtak benne az algák, amik pedig aztán a hirtelen érkező szeptemberi lehűlés miatt pusztulásnak indultak.

„A Borisz ciklon hatására tapasztalható viharos időjárás erősen felkeverte a tó vizét, ami tovább erősítette a problémát. A kellemetlen szag a vízmű nyersvizéül szolgáló Balaton-vízben is érezhető, a vízműben alkalmazott tisztítási technológia azonban a szaganyagok eltávolítását nem biztosítja” – áll a vízmű tájékoztatásában.

Azt is írták, hogy az ivóvíz mikrobiológiai paraméterei rendben vannak, a „kellemetlen szaghatás” megszüntetésére, mérséklésére pedig keresik a megoldást. A Zamárdi Facebook-csoportban is közzétett levél mellé írt bejegyzésben azt írták, hogy „több panasz volt sárga, büdös és poshadt ivóvízre Zamárdiban is.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek