A büki fürdő a gyógyfürdők között a második helyen van, Hajdúszoboszló után, tavaly 880 ezer vendéget könyvelhetett el. Mindezt Németh István elnök-vezérigazgató mondta el, mintegy bevezetésként egy pénteki sajtótájékoztatón. Aminek apropója egy komoly fejlesztés bejelentése volt.
Változnak az igények
Alkalmazkodni kell a megváltozott igényekhez – ezt is Németh István mondta, hozzátéve, hogy a vendégek egyre inkább a welness, az egészségmegőrzés és az élményelemek felé fordulnak. Azaz, már nem csupán gyógyulni járnak a fürdőbe, hanem azért is, hogy ne kelljen gyógyulniuk, maradjanak egészségesek. Mindezt úgy, hogy közben jól is érzik magukat.
Ezért is kell bővíteni, fejleszteni a fürdőt. A vezérigazgató azért kitért az elmúlt évtizedekre is, megtudtuk, az idén 46 éves a fürdő, 1993-ban alakult zrt-vé, mégpedig a büki és a megyei önkormányzat tulajdonaként. 200-ig önerőből fejlesztettek, aztán a Széchenyi-terv pályázatán nyertek el egymilliárd forintot. Ennek segítségével közel 2,5 milliárdos fejlesztést hajtottak végre, bővítették a kapacitást és komoly rekonstrukciót hajtottak végre.
Ezután történt egy 500 milliós, önerős beruházás. 200 millióból alakítottak ki egy víztározót, ennek köszönhetően a termálvíz hőjét hasznosítják fűtésre is. 200 millióból építettek meg egy kültéri csúszdakomplexumot, ezt a mai napig tábla hirdeti a bejáratnál. Felújították az öltözőket és a szociális helyiségeket is.
Ne zavarják egymást a vendégek
Most pedig itt van az ideje a szolgáltatások bővítésének. A tervben egy háromlépcsős megoldás szerepel, közeleg a munkálatok elindulása, hiszen augusztusban aláírták a támogatási szerződést. Jelenleg az első szakasz közbeszerzéseinél tartunk, ez tulajdonképpen a téliesítés egy részét jelenti. Építenek egy 500 fős befogadóképességű pihenőteret, mégpedig három részre osztva. Azért, mert a vendégkör egyes részeinek mások az igényei. Az idősebb gyógyulnivágyók a csendet, nyugalmat szeretik, a családosoknál nagy a hangzavar, a fiatalok pedig bulizni akarnak. Szóval, ezentúl nem fogják egymást zavarni.
A következő szakaszban új épületcsoportot húznak fel. Itt kap majd helyet a Szaunavilág, tepidáriummal, gőzfürdőkkel, infra- és finn szaunákkal, hókabinnal, télen is használható szaunaházzal. Welness-központ is lesz az épületben, aztán étterem, persze, egészséges ételkínálattal. Gyermekfoglalkoztató, élményfürdő szerepel majd még a kínálatban. Az utolsó etapban egy kevésbé látványos beruházásra kerül sor, mégpedig a szellőzőrendszer cseréjére, az új technika energiatakarékos lesz.
70 százalékos önerő kellett
A teljes projekt 1,75 milliárdba kerül, ehhez 525 milliós támogatást kaptak a Regionális Operatív Programból. Azaz, 30 százalékot, Németh István meg is jegyezte, az ország más vidékein jóval nagyobb arányú (akár 50-70 százalékos) támogatásra is lehetett pályázni. Nálunk nem, mert ugye, a Nyugat-Dunántúl gazdag térség…
Az 1,225 milliárdos különbözetet azért sikerült lefedni, igaz, kötvénykibocsátásból, de bíznak abban, hogy a beruházás belátható időn belül megtérül. A vezérigazgató szerint nem számítanak nagyarányú növekedésre a vendégek számában, most már a szolgáltatások minőségének javításán van a sor. A háromlépcsős beruházást egyébként ütemezetten hajtják végre, az első rész már jövő nyár végére elkészül, a teljes projektet 2010-ben fejezik be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!