A Bükért Vállalkozók Egyesülete kezdeményezte az akciót, szerintük egy vendéglátós a szezon kezdetén 2-4 km-t, augusztusban akár 15-20 km-t is gyalogol naponta. Kiss Péter az egyesület tagja azt mondta, a lépésszámlálóval pontosítani tudják az adatokat.
Ha kövér a pincér, lassú a kiszolgálás
Mindezt azért tartják fontosnak, mert úgy látják, hogy egyre több a túlsúlyos pincér, akik a rossz kondíciójuk miatt nem tudják tartani a lépést a nyári nagyüzemmel. Ez pedig kedvetlen vendéglátósokat, lassú kiszolgálást okoz, amit egyetlen fürdővárosi vendéglátóhely sem engedhet meg magának – mondta Kiss.
Bükfürdő nem csak a pincéreket, hanem a vendégeket is arra akarja ösztönözni, hogy figyeljenek oda kondíciójukra. Arra akarják rávenni őket, hogy autó helyett biciklivel járják be a fürdővárost, sőt, a környező településeket is, hiszen elkészült az azokat összekötő kerékpárút. A városban pedig két kerékpárkölcsönző is nyílt, ahol akár elektromos kerékpárok is bérelhetők.
A tervek szerint a közeljövőben magyar gyártású elektromos golfautókat is üzembe állítanak, és ezeket is lehet majd kölcsönözni. A cél, hogy az idén újabb, a zöldbe menekülő, sportosabb turistákat vonzzanak a városba,
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!