Tavaly ősszel az egyik vasi kistelepülés boltjában kezdte el szidalmazni az eladónőt egy büntetett előélet férfi. Aki alkoholt akart venni, de azt a pultra csapta, és bement a pult mögé. Egy vásárló azonban kivitte a férfit a boltból, aki a bolt ajtaját ütve szidta tovább az eladót. A férfi egy év hat hónapot kapott, amit két év próbaidőre felfüggesztettek.
Tavaly ősszel ketten estek egymásnak Szombathely közterületén, akik még a földön fekve is verekedtek. Mindkettőjüket két év próbára bocsátották.
Szintén tavaly ősszel az egyik falu buszmegállójában várakozókat támadta meg egy férfi. Egyiküket többször megütötte, lerántotta a földre és megrugdosta. Egy másik várakozót kétszer fejbe ütött. 100 ezer forint bírságot kell fizetnie a vádlottnak.
Ugyanazon az őszön az egyik település művelődési háza előtt verekedett össze három férfi. Mindhárman büntetett előéletűek voltak, most fejenként 100 ezer forintra büntették őket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!