Csak a cukorbetegség miatt naponta tíz amputációt végeznek a magyar orvosok

Több, mint 700 ezer cukorbeteg van Magyarországon, minden kétszázadik beteg lábát amputálni kell.

Naponta tíz amputációt végeznek el cukorbetegség következtében Magyarországon - mondta el Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem professzora az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Ez a betegek fél százalékát érinti. Többségében idegbántalom áll a háttérben, de gyakori az érszűkület miatti műtét is.

Minden kétszázadik beteg lábát amputálni kell
pixabay

Kempler elmondta, hogy a Magyar Diabetes Társaság statisztikái szerint 2014-ben 772 ezren váltottak ki vércukorszint-csökkent gyógyszereket Magyarországon, de a cukorbetegek száma ennél sokkal nagyobb. Van, akinek csak diétáznia kell, és van, aki nem váltja ki a gyógyszerét. Elmondása szerint akár 700 ezren is lehetnek azok, akik nem is tudnak a betegségükről, mert az tünetmentes.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód