Nagyrészt borult, párás, néhol tartósan ködös maradhat az idő, de főként a keleti, északkeleti megyékben a szakadozott felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható - írja a met.hu. Délutántól az ország nyugati felére csapadékzóna érkezik, így dél felől egyre több helyen előfordulhat eső - helyenként a nyugati határvidéken nagyobb mennyiség is hullhat, a ködös részeken szitálás is lehet. A keleties szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 3 és 9 fok között alakul, de a naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.
Este általában erősen felhős, borult, több helyen párás idő várható. Főként hazánk nyugati felét, kétharmadát érintő, észak felé haladó csapadékzóna többfelé okoz esőt, de hajnalra már egyre kevesebb helyen - inkább északon, északnyugaton - fordulhat elő gyenge csapadék. A keleties szél helyenként élénk lesz, néhol a Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!