Több választási csalást is dokumentáltak hangfelvételekkel és videókkal a tiszaburai önkormányzati választáson, emiatt szavazatvásárlásra és befolyásolásra hivatakozva a vesztes jelölt, Fekete Zsigmond a Helyi Választási Bizottsághoz fordult és kifogást nyújtott be. A panaszokat a bizottság több más panasszal összevonta, majd elutasította. Ennek ellenére a fellebbezést követően a Területi Választási Bizottság megsemmisítette az eredményt - írja a Szabad Európa.
Az indoklás szövege szerint
„számszerűsíthető azok száma, akik a jogellenes magatartások által befolyásolva szavaztak”.
Az új választásokat november másodikára tűzték ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!