Dagad a botrány, miután Trump kidobta Zelenszkijt a Fehér Házból

A magyar külügyminiszter nagyszerű pillanatnak nevezte a történteket.

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője, gyakorlatilag külügyminisztere kijelentette: „A szabad világnak új vezető kell”. A The Guardian szerint Kallas azt mondta, ez a feladat az európai országokra hárul.

A brit lap kiemeli, hogy az európai vezetők egymás után fejezték ki szolidaritásukat az ukrán elnökkel, miután Donald Trump amerikai elnök gyakorlatilag kidobta Zelenszkij kiviharzott a Fehér Házból, nem írták alá a megállapodást 2025. February 28. 20:31 a Fehér Házból az ukrán miniszterelnököt. A lap azt írja, egyre nagyobb a szakadék az Egyesült Államok és hagyományos európai szövetségesei között az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

Zelenszkij azért érkezett a Fehér Házba pénteken, hogy az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről és az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról tárgyaljon. A tárgyalás aztán veszekedésbe torkollt, Trump és alelnöke, J. D. Vance többek között azt állította, hogy az ukrán államfő nem hálás az Egyesült Államok által az utóbbi években Ukrajnának nyújtott támogatásért.

A veszekedés után az előre meghirdetett sajtótájékoztatót azonban törölték, és az ásványkincsekkel kapcsolatban sem írták alá a tervezett megállapodást. Miközben az európai vezetők Zelenszkij mellé álltak, Szijjártó Péter külügyminiszter kijelentette: "Trump elnök kiállása a béke mellett az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt." Hozzátette, tegnap mindenki számára, minden eddiginél világosabban kiderült, hogy ki akar békét és hogy ki akar háborút. 358678

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet