Miközben véget ért a hivatalos állami program, a téren egyre sűrűsödő tömeg már inkább egy nyári koncertre emlékeztető hangulatban várta az esti fellépőket. A zászlófelvonástól kezdve mosolygó arcok, spontán beszélgetések és folyamatos taps töltötte meg a környéket, az este előrehaladtával pedig egyre inkább „népünnepéllyé” alakult az esemény.
A színpadon egymást követték a fellépők, a legnagyobb közös pillanatokat azonban több ismert dal hozta el. Caramel fellépése után Presser Gábor, Wunderlich József és Mehringer Marci együtt adta elő a Neked írom a dalt című slágert, amelyet a közönség szinte teljes hangerővel énekelt velük.
Különösen erős reakciót váltott ki a Mi vagyunk a grund megszólalása is. A dal az elmúlt évek demonstrációinak egyik visszatérő himnuszává vált, és a téren sokaknál láthatóan érzelmes pillanatokat idézett elő.
Az este egyik legváratlanabb, ugyanakkor legnagyobb derültséget kiváltó jelenetét Hegedűs Zsolt szolgáltatta, aki táncával pillanatok alatt magára vonta a figyelmet. A közönség nevetéssel és tapssal fogadta a produkciót, amelyhez rövidesen a Tisza-frakció több tagja is csatlakozott.
A program azonban ezzel még messze nem ért véget: a szervezők hajnalig tartó koncertekkel és további fellépőkkel készültek, így a Kossuth tér estére inkább emlékeztetett szabadtéri fesztiválra, mint klasszikus politikai rendezvényre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!