Úgy néz ki, ez az avatók hete, tegnap kétszer is átadták a Haladás új stadionját, erről bőven beszámoltunk itt Ez a Haladás-komplexum már a családé! 2017. November 08. 13:40 és itt Felavattuk a Hali-stadiont! Itt újranézheti élő közvetítésünket 2017. November 08. 18:49 és itt
A gálameccsen hozta a kötelezőt a Haladás 2017. November 08. 22:40 is. Ma a Derkovits-városrész, egészen pontosan a 4-es számú választókerület egyik játszóterére voltunk hivatalosak.
A Váci utcai orvosi rendelő mellett található játszótér eléggé lepukkant volt már az utóbbi időben, részben a kora miatt, másrészt azért, mert szerencsére a környéken rengeteg kisgyerekes család lakik, így a kihasználtsága is magas. Az elmúlt három évben egyébként ez az ötödik megújított park, illetve játszótér a környéken.
Horváth Soma, a körzet választott képviselője még márciusban, a költségvetés elfogadása után kezdeményezte a játszótér felújítását és bővítését. A teljes idei képviselői kerete (3 millió forint) erre ment el, ám mivel így is kevés lett volna a pénz, megkereste Szuhai Viktort és Czeglédy Csabát, akik a maradékot (800 ezer, illetve 1 millió forint) hozzáadták a maguk keretéből.
A mai sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, a közel ötmilliós beruházás során cserélték a kavicsos felületet, öt új játékot telepítettek, továbbá felújították a meglévőket. A felnőttekre is gondoltak, új padokat is kihelyeztek. A játszótér egy hónap alatt kapott új külsőt, de még ősszel sövénnyel és más növényekkel kiegésztik a bejáratát. A felújítást a Szompark végezte el.
Szalagátvágás nem volt, gyerekek igen. Talán jobb is így.